PERSPECTIVE

Az örök folyosó

hommage a Babits Mihály

A perspektívák folyosóján
végig süvít a fény, a fény,
zuhog az oszlopok során,

hol árnyra lelni nincs remény,

ömlik, dől, árad és szakad,
annyira éles és kemény,
és szenvedélyes, mint a vad,
előz, követ, űz, idomul,
úgy érzed, belőled fakad,
minden távlattan felborul ,
egy szabálytalan messzi város
pulzál a hőben, valahol,
ívek, kövek, balusztrádos
korlátok és párkányzatok.
Minden törvény oly talányos,
és minden szóban új titok,
mint mágnespatkó reszelék
rendeződik a pólusok
mentén a táj, két nagy kerék
tündököl fönn, a nap, a hold,
maghasadás, ahogy az ég
minden színt egyszerre kiolt
s csak optikai cselvetés
a most mögött a lesz s a volt,
mert idő nincs, a teremtés
előtti  pillanat lehet,
a sík fölött még egy kevés
por, vagy füst,  vagy hamu lebeg,
origó, mondják, vagy talán
enyészpont: táguló terek
összeláncolt  oszlopsorán,
száguld, süvölt a fény, a fény
a perspektívák folyosóján…

 (s megint előröl)